Az egyik kedves ügyfelünk, egy Budapesttől távol élő ingatlantulajdonos, abban kérte a segítségünket, hogy a földhivatalnál és a bankoknál lévő ügyeket intézzük el helyette.
Ehhez egy szakszerűen megírt meghatalmazásra volt szükségünk amit sikerült úgy elkészíteni, hogy azt elfogadták az illetékes szervek. A meghatalmazások megírásánál elég egyetlen szót rosszul megfogalmazni, vagy kihagyni és dolgunk végezetlenül hagyjuk el a hivatalt.
Szerencsére a munkatársunk nagy tapasztalattal és gyakorlattal rendelkezik ezen a téren. Nagy tapasztalatunk gyakorlatunk van olyan földhivatalnál lévő ügyeknek az intézésében és munkatársunk sokszor járt már ott. A bankokkal is sikerült rendezni azokat a ügyeket ami miatt felkerestük.
Volt ugyan egy adminisztrációs baki is, de nem a mi részünkről hanem a hivatal részéről – ennek sikerült utánajárni és minden rendeződött. Így gyakorlatilag az (egyébként külföldön élő tulajdonosnak) semmi dolga nem volt, semmilyen stressz nem érte őt ezzel az egésszel kapcsolatban, megadtam a megbízást, és megírta a meghatalmazást majd értesült róla hogy el lett végezve a feladat.
Azt gondolom hogy nagyon fontos kiemelni hogy mekkora segítség lehet adott esetben egy „eseti ügyintézés” lehetősége, amikor a tulajdonos nem tud részt venni az ingatlan ügyeinek az intézésében.
Keress minket, ha segítségre van szükséged az ingatlanügyeid szakszerű intézéséhez.
Ingatlan Mentorok Tanácsadó-és Ingatlaniroda
Tel. 0630 5722590