Keresés
Close this search box.
Lakberendezés home staging különbsége

MI A KÜLÖNBSÉG A HOME STAGING ÉS A LAKBERENDEZÉS KÖZÖTT?

Egyáltalán van különbség a két mesterség között? Hiszen első ránézésre úgy tűnik, hogy nem sok, sőt hallottam már olyan véleményt is, miszerint a felkészítés tudománya a lakberendezés egyik ága csupán. Vizsgáljuk meg.

A lakberendezés mibenléte legtöbbünknek már ismerős, annak lényege, hogy az otthonunkat a mi igényeink szerint rendezzük be, ehhez nyújt szakmai segítséget a lakberendező. Ilyenkor nem annyira fontos az ár, sőt sok más „szakmai szempontot”  felülír a tulajdonos kényelme, az elképzelése, hiszen  mindez róla szól! A tereket az ő ízlése alapján alakítják ki, elsősorban az ő otthonaként funkcionál a lakás. 

home staging, azaz az eladásra felkészítés során ez másképp van! Az otthonunk árucikké válik, amit el szeretnénk adni valakinek. Tehát itt nem a mi igényeink a fontosak és a felkészített lakás nem is rólunk szól, hanem a leendő tulajdonosról. Így elsősorban eltávolítjuk a személyes jegyeket a lakásból, mint például a családi fotók, a gyerekek rajzai, a hűtőmágnesek. Lényeg, hogy minél semlegesebbé, személytelenebbé tegyük a tereket. Olyan megoldásokat választunk, amelyek a legtöbb vevőnek tetszhet.

Például a piros konyhabútor nagyon dögös tud lenni annak, akinek tetszik. A vevők jó része viszont kifordul egy piros konyhabútoros lakásból. 

Ellentétben egy fehér konyhafront sokkal több mindenki számára elfogadható, tehát ha eladni készülünk a lakást, inkább azt válasszuk semlegessége és térnövelő hatása miatt is.

Másrészt a home staging során bemutatjuk az ingatlan előnyeit, tereit úgy, hogy a legtöbb vevőjelölt el tudja képzelni magát benne, minél szélesebb célközönség számára legyen vonzó.

Ráadásul az eladásra felkészítésnél a költségek nem szökhetnek az egekbe, fontos azok racionalizálása. Ebből a szempontból több féle home staging létezik:
– van, hogy csak a legminimálisabb változtatásokat végezzük, alig néhány dekort kell vásárolni

– van, amikor a tipikus 1- 5 %-ot költjük a lakásra, ebbe már belefér a falfestés, esetleg új melegburkolat, ha szükséges

– és van a befektetési célú home staging, ekkor a költségek jóval meghaladhatják az 5%-ot, ilyenkor felújításra is sor kerül, vagy az alaprajz megváltoztatására.

Nem könnyű feladat a felkészítés, hiszen nem elég a jó ízlés, az Álomvevőnk igényeit is ismernünk kell. Ehhez ismerni kell a piacot, az árazással toppon kell lenni, tudni szükséges, hogy az adott ingatlan kiknek felelhet meg, nagy valószínűséggel kik lesznek a vevők? Öregek, fiatalok, gyerekesek, egyedülállók, stb. Mennyit érdemes ölteni rá?

Az ingatlan eladásra felkészítésének célja tehát,  hogy gyorsan, a lehető legjobb áron tudd értékesíteni, vagy eladni az ingatlanodat. 

A Home Staging lényege, hogy bemutassuk az ingatlanod legjobb arcát, tereit, a benne rejlő nagyszerű  lehetőségeket és azt a legszélesebb körben vonzóvá tegyük.

Minél inkább semlegesebb, személytelenebb a tér, annál jobban el tudja magát képzelni benne jövőbeli lakója. 

Mi a saját ingatlanprojektjeinken, „saját bőrünkön” tanultuk meg a szakma csínját- bínját. Ezért tudunk segíteni Neked is, hogy kiemelkedjen az ingatlanod a többi közül és vonzó árucikké váljon. Állítsuk a lakásod a színpadra, így tűnj ki a kínálatból! 

Nézz képeket ingatlan felkészítés munkáinkból