Keresés
Close this search box.

Vidéki lakás full felújítása

KertiEri

KertiEri

Ingatlan közvetítő budapest

Most egy nagyon izgalmas témával jövök, egy vidéki ház átváltozását mutatom be. Ez egyik régebbi saját projektünk volt, annak sok tanulságával együtt.

Anno minimális tőkével (minden összekapargatott forint által) vettük meg azt az ingatlant, azzal a céllal, hogy később még oda is költözzünk. Ebből végül semmi nem lett, de számos tapasztalattal gazdagodtunk közben. Ez a környék legolcsóbb ingatlanja volt, másra nem futotta.

TANULSÁG 1. Soha, azaz soha nem vedd meg a legolcsóbb ingatlant, mert az nem véletlenül a legolcsóbb. Sokat fogsz ezért a döntésért fizetni (vagy veszíteni).

TANULSÁG 2. Mindig (legalább is amíg nem vagy igazán gyakorlott) csak olyan ingatlant vegyél meg, amibe te is szívesen beköltöznél. Mert ahol te sem igazán szeretnél élni, ott más sem akar majd.

Vidéki ház felújítás előtt

A lakás már-már házrésznek volt mondható, hiszen egy közös udvaros ház egyik lakása volt a négyből. Pici kertrész is tartozott hozzá, a szomszédok kulturált népek voltak, jó autóval jártak – gondoltuk, belevágunk.

TANULSÁG 3. Soha ne vegyél olyan lakást, ami másokkal közös udvaron van. Te szívesen élnél ilyen helyen? Más sem.

A lakás maga borzasztó állapotban volt, de engem mindig vonzottak a lepusztult lakások, mert (igaz, hogy sok munkával, de) fantasztikus változást lehet elérni rajtuk. És persze anyagilag sem szokott ez rossz lenni 🙂

Tehát a lakás rossz állapota nem volt negítvum, tudtuk, hogy sok munkánk lesz vele.

Azonban a környék… Egy ismerős tanácsára vásároltuk, aki abban a városban lakott, nagyjából ismerte a helyet, de távol élt onnan. Nos, a környéken voltak szép házak, mint említettem jó autókkal jártak ott némelyek, de sajnos észre kellett vennünk, hogy az ablak alatt rendszeresen vonultak olyan családok, akiket nem szívesen lát az ember a lakása közelében.

Sőt egyszer a közeli boltba tévedve döbbenettel láttam, hogy az áru ráccsal van elválasztva az eladótérben – a lopások miatt.

TANULSÁG 4. Csak olyan helyen vegyél ingatlant, amit ismersz, mint a tenyeredet! Mert számos tényező ronthatja az ingatlanod értékét, ha nem ismered a környéket.

A lakás nagyszerű lehetőségeket rejtett, a helységeket kijelöltük, újraterveztük az alaprajzot és elkezdődött a felújítás, amely eleinte jól haladt, de aztán nagyon lelassult. Ééés rengeteg, gyanúsan rengeteg anyag fogyott el. Ritkán tudtunk jelen lenni a munkáknál, ezért a mester jóindulatára voltunk bízva. Így eshetett, meg, hogy volt, amikor 98 zsák glettanyagot akart kifizettetni velünk. Ez óriási mennyiség – sokszorosa annak, amire szükség volt.

TANULSÁG 5. Amikor csak tudsz, legyél ott a mesterekkel, had lássák, hogy figyeled a munkát, hogy kérdezgeted őket, felügyeled a munkát. Mert különben előfordulhat, hogy…

Később, a burkoláshoz és a festéshez egy olyan munkást hozott a mester, aki csak a festéshez értett, de már a glettelés sem ment neki. A burkolásról nem is beszélve. Számos hibát elkövetett, ezek egy része helyrehozhatatlan volt.

KertiEri

KertiEri

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

legjobb közös képviselő

Titkos trükkök az energiahatékonyságról

Az energiahatékonyság fontos szempont az otthonokban: Egyszerű és Hatékony Megoldások közül tudunk választani. Az otthonunk energiahatékonysága nem csak a pénztárcánkra, hanem a környezetünkre is jelentős hatással van. A környezettudatosság és a költségmegtakarítás érdekében érdemes megfontolni az alábbi egyszerű és hatékony

Tovább olvasom »
Költözés új társasházba.

A közös képviselő is segíthet költözéskor

Egy új lakásba való költözés mindig nagyon izgalmas, de számos fontos teendővel jár. Például nem csak új lakásba, de új társasházba is költözünk. Ilyenkor újfajta jogok és kötelességek merülhetnek fel, a saját érdekeinket figyelembe véve szerencsés, ha ezekhez alkalmazkodunk. Amikor

Tovább olvasom »