Keresés
Close this search box.

Nem kerülnek közös tulajdonba a társasházi lakások! Nem fenyegeti veszély a vagyonodat.

Picture of KertiEri

KertiEri

társasházi törvény 2023 elveszik-e a lakásodat

Nemrég a közösségi médiában nyugtalanító információk terjedtek a társasházi lakásokkal kapcsolatban.

Sokan azt állították, hogy a 2023 júliusában hatályba lépni kívánó törvénymódosítás következtében a társasházi lakások tulajdonosai elveszíthetik a tulajdonosi jogokat és rendelkezési jogot magántulajdonuk felett.

Azonban ez a kamara szerint nem felel meg a valóságnak. Bár a törvény jogi személyként nevezi meg a társasházakat, a lakók számára ez nem jelent hátrányt. Dr. Bék Ágnes, a Magyar Ingatlan Tanács alelnöke, a BKIK Ingatlan osztályának elnökségi tagja és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének alapító elnöke ennek részletes cáfolatát tette közzé egy Facebook-bejegyzésben, amit az alábbiakban megosztunk.

Több ezren osztották meg a Facebookon azt a bejegyzést, amely szerint törvénymódosítás következtében 4,5 millió társasházi lakástulajdonos elveszítheti tulajdonosi státuszát és rendelkezési jogát magántulajdona felett.

Azt érdemes megemlíteni, hogy a törvény bevezetését 2026-ig elhalsztották.

Dr. Bék Ágnes, a Magyar Ingatlan Tanács alelnöke, a BKIK Ingatlan osztályának elnökségi tagja és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének alapító elnöke elmondta, hogy bár a törvény valóban jogi személyként nevezi meg a társasházakat, valójában ennek a társasházban élők számára nem lesz hátrányos következménye.

„Tisztelt Egyesületi Tag! Tisztelt Közös Képviselő, Társasházkezelő!

A napokban terjedő rémhírekről és a tényleges igazságról ezúton szeretnénk tagjainkat is tájékoztatni. Kérjük Önöket, hogy próbáljanak meg gátat szabni az interneten elszaporodó téves információknak és nyugtassák meg a tulajdonosokat, hogy az életbelépő törvény csak arról rendelkezik, hogy a jogi személyek nyilvántartásába kik kerülhetnek be és annak mi a folyamata. Tehát a tulajdoni viszonyokra semmilyen rendelkezést nem tartalmaz.

1) Senkinek nem veszik el a tulajdonjogát! Az Ingatlannyilvántartási Hatóság továbbra is külön tartja nyilván a társasházat és külön az albetéteket a tényleges tulajdonos feltüntetésével. Ebben semmilyen változás nem történik.

2) A társasházi törvény sem változik meg 2023. július 1-től, a társasházak továbbra is ugyanazon szabályok szerint fognak működni.

3) A változás valójában csak annyit jelent, hogy a társasházak is bekerülnek a jogi személyek nyilvántartási rendszerébe, ahol megjelenik majd, hogy az adott társasházat ki képviseli.

4) A jogi személyiséggel rendelkező társasház viszont tulajdonnal rendelkezhet majd – ami nem egyenlő az alapító okiratban felsorol közös tulajdonnal –, és pl. a házmesteri lakások, vagy a tetőtér értékesítése során nem kell felsorolni egyenként a tulajdonosokat. Csak annyi szerepel majd a tulajdoni lapon, hogy a tulajdonos a „Társasház” – ezért a keletkező bevétel a társasház bevételeként, a mindenkori tulajdonosokat fogja megilletni.

Mivel a törvény végrehajtási rendelete még nem jelent meg, így a további részletszabályok csak később lesznek ismertek.

A témában a Világgazdaságban egy hosszabb interjú is megjelent dr. Bék Ágnessel, amely a fentiekről részletes, közérthető magyarázatot tartalmaz.

Forrás: BKKI

Magyar Ingatlan Tanács

Picture of KertiEri

KertiEri

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Airbnb szabályok eu parlament

Az EU parlament új Airbnb szabályozást fogadott el

Az Airbnb üdvözli az Európai Parlament döntését az új rövid távú bérleti szabályok elfogadásáról 2024 márciusában az Airbnb örömmel fogadta az Európai Parlament legutóbbi szavazását, amely újabb lépést jelent az EU új rövid távú bérleti szabályainak elfogadása felé. Ezek az

Tovább olvasom »